ÖSSZEFOGLALÓ A FOCI GÁLÁRÓL

 

 A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány 2021. november 12-én 13.30-tól, a Dunaharaszti Körösi Csoma Sándor Általános Iskolában egy teremfoci bajnokságot rendezett, melyen Dunaharaszti iskoláinak tanulóiból válogatott csapatok vettek részt. 

A megnyitón részt vett Tamási Zoltán volt NBl labdarúgó, jelenleg edző, játszott többek között az UTE bajnokcsapatában is. 

Az esemény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által támogatatott FCA-KP-1-2021/4-000846 számú pályázat szerint kerül megrendezésre.

A rendezvény a COVID árvák megsegítésére kívánta felhívni a figyelmet, csatlakozva ezzel többek között köztársasági elnök úr kezdeményezéséhez.

A Gálán 3+1 fős csapatok indultak + cserék. Iskolánként 5-6 és a 7-8 osztályok között zajlott a verseny. A kisérő pedagógusoktól rengeteg segítséget kaptunk, ezúton is köszönöm segítőkész hozzáállásukat és munkájukat! A résztvevő gyermekek nagy lelkesedéssel és sportszerű magatartással vettek részt a versenyen. 

 

A sorrend a következőképpen alakult:

5-6 osztály

1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

2. Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola

3. Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola

 

7-8 osztály

1. Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2. Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola

3. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

4. Baktay Ervin Gimnázium

 

Valamennyi résztvevő iskola egyenként 75,000 Ft értékű, sportszereket tartalmazó ajándékot kapott, illetve a résztvevők számára a rendezvényen teljes étel/ital ellátást biztosítottunk.

Köszönettel

 

Schöffer Éva